Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Drámai újraélesztés profi segítséggel

Az ember hajlamos azt hinni, az ő családjában úgysem történik nagy baj. Ám a hirtelen szívhalál nem válogat: egy átlagos napon 70 beteget érint, így bajtársainkat is sokszor riasztják ilyen esetekhez. Sokan, akiket újra kellett éleszteni, második születésnapként emlékeznek meg arról, hogy szerencsések voltak a szerencsétlenségben, és a gyorsan érkező segítségnek hála életben maradtak. 

Olvasónk osztotta meg velünk ezt a drámai, ám boldog véget érő történet, amelyben a családtagok és mentősök közös erőfeszítésével sikerült visszahozni egy nagypapát a halál kapujából.
Egy csendes, Tisza-menti kisváros, este nyolc óra. Egy takaros házban egy édesanya altatja gyermekét, a nagyszülők egy másik szobában pihennek. Az otthon békés és nyugodt, mígnem egyik pillanatról a másikra minden megváltozik. A nagypapa alvás közben rosszul lesz, eszméletét veszti, majd csakhamar az is kiderül, hogy megállt a szíve. A sokkból lánya ocsúdik leghamarabb. 

„Próbáltam ébresztgetni, felültetni, de nem reagált, közben kiabáltam anyunak, hogy hívja a mentőket. Ők mondták, hogy fektessük le a földre, és kezdjük el a szívmasszázst, amíg érkezik a segítség. Soha nem tettem korábban ilyet, nem tanultam, hogyan kell, így csak remélni tudtam, hogy jól csinálom.” 


Mi lehet a legjobb tanács egy ilyen helyzetben? Ne féljünk cselekedni! Az utasításokat követve a kézi mellkaskompressziót bárki elvégezheti. Ritkán előfordul, hogy egy-egy borda megsérül, de mit számít ez, ha cserébe életben tudjuk tartani a beteget? Történetünk hőse is épp ezt élte át. 

„Mivel róla volt szó, minden félelmem elszállt. Nem tudom, honnan jött ez az erő, de muszáj volt cselekednem, nem akartam elveszíteni édesapámat!” 


Innentől aztán szinte minden percek alatt történt. Először a szomszédból érkezett segítség, majd jött az ügyeletes orvos és a mentők. Bajtársaink az Alapítvány által adományozott defibrillátorral élesztették újra a beteget: többszöri sokkolás és hosszú küzdelem árán került szállítható állapotba. Lánya lélekjelenléte, a gyorsan érkező segítség és a modern mentéstechnikai eszközök együtt adták vissza a nagypapa életét.

„Apukám a kórházban kapott egy beültetett defibrillátort, szerencsére azóta is velünk van, és remélem, még nagyon sokáig köztünk lesz. Köszönöm a segítséget a családomnak, a szomszéd asszisztensnek, a háziorvosnak, a mentősöknek és a kórház minden orvosának és nővérének. Köszönöm az erőt, amelyet akkor kaptam, és köszönöm, hogy megírhattam a történetünket, talán mások is tanulhatnak belőle”


LifePak 15 – Az életmentő eszköz

Ha életmentésről van szó, nem engedhetjük meg, hogy ne a legjobb eszközöket használjuk. A LifePak 15 az egyik elérhető legmodernebb defibrillátor, amely elődeivel ellentétben monitorfunkcióit a betegszállítás során is folyamatosan biztosítani tudja.

A csúcsmodellnek természetesen nem csak a tudása, de az ára is magas: egy kompletten felszerelt, minden szükséges kiegészítőt tartalmazó LifePak 15 életmentő eszköz ára mintegy 9 millió forint. 
2021 első félévében már 38 db életmentő LifePak 15 defibrillátort adhattunk át az Országos Mentőszolgálatnak. Kiemelt célunk, hogy további korszerű mentéstechnikai eszközökkel segíthetjük bajtársaink munkáját.
Támogatásával újabb mentőegységek számára adományozhatunk innovatív életmentő eszközöket – most LifePak15 defibrillátorok beszerzéséhez járulhat hozzá a hatékonyabb életmentés érdekében.