Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Az én történetem – Móninak az otthonában állt le a szíve

Naponta átlagosan hetven hirtelen szívleállás történik Magyarországon  – legtöbbször előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra a szív megszűnik dobogni, az ember pedig ájultan zuhan a földre. Az alábbi eset egy a hetven közül: egy édesanyáé, aki telefonálás közben lett rosszul.

Móni a szerencsések közé tartozik: férje, aki a közelében volt, megőrizve lélekjelenlétét azonnal megkezdte a szívmasszázst, amíg a mentők a szakszerű felszereléssel megérkeztek. Most saját szavaival meséli el történetét.

Két éve, az a bizonyos augusztusi reggel ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Mindenki tette a dolgát. Én édesanyámmal beszéltem telefonon, amikor egyszer csak a telefonbeszélgetés megszakadt. Mivel anyukám nem tudta, miért lett csend, a vonal másik végén letette és visszahívott. A telefonom csak csöngött mellettem. A legkisebb lányom bejött a hálóba, kivitte a telefont, mert azt hitte, hogy elaludtam.

"Ekkor férjem bejött a szobába és látta, hogy a szemem fennakadt és a szám lilult. Próbáltak ébreszteni, de sikertelenül."

A középső lányom hívta a segélyvonalat. Elmondta, hogy mi történt velem. A diszpécser kapcsolta a Nyíregyházi Mentőket, ahol a mentésirányító utasításait betartva a férjem elkezdte az újraélesztést. A mentők kiérkezéséig ezt folytatta.

"Mikor a mentősök megérkeztek, még mindig eszméletlen voltam. Ezért rátettek egy olyan gépre, ami folyamatos szívmasszázst adott."

Így vittek be a kórházba, ahol szakszerű ellátás mellett sikerült az életemet megmenteni. Pár nap kóma és lélegeztetőgép után magamhoz tértem. Beültetésre került egy ICD szerkezet, ami megakadályozza, hogy máskor ne álljon le a szívem és ne hozzam rá a frászt a családomra és a barátokra.

"Az egy éves évforduló alkalmából sikerült találkoznom a mentőorvossal és a mentőtisztekkel, így személyesen is meg tudtam köszönni, amit értem tettek."


Kérjük, adományával most nyújtson Ön is segítő kezet egy újraélesztéshez!  Támogatásával most még több esetkocsit szerelhetünk fel LUCAS 3 mellkaskompressziós készülékkel, ami időt, energiát és életet ment!