Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Tartsd életben! - Dokumentált esetek - Tóth Horgosi Miklós

2015-ben Baláék megmutatták, hogy egy kis humorral és egy kis vagánysággal életeket lehet menteni.„Hacsak egyvalaki életét sikerül megmenteni ezzel a kisfilmmel, már megérte” – mondtuk akkor. Hatalmas örömünkre ma elmondhatjuk, hogy nem csak egy, de öt dokumentált esetben is Alapítványunk kisfilmje alapján hajtottak végre sikeres újraélesztést – és ki tudja, hogy hány olyan eset van még, amelyről nem is tudunk.

Egy fiatal gimnazista lett életmentő Kecskeméten

2017. márciusában a tizenegyedik osztályos Miklós a boltban mellette szívroham miatt összeeső férfi életét mentette meg azzal, hogy szinte azonnal felismerte az árulkodó jeleket és mert cselekedni.

“Nagyon izgultam, nekem ez volt az első alkalmam, hogy újraélesztettem, és ezáltal nagyon féltem is, mert nem akartam elrontani, és azt sem akartam, hogy a kezeim között haljon meg”

– mesélte a fiú.

Nem csak, hogy fiatal kora ellenére volt benne annyi lélekjelenlét, hogy a tettek mezejére lépjen, de még az áruházban található defibrillátor készüléket is merte használni – megmentve ezzel a férfi életét. Elmondása szerint korábban tanult életmentést, és sokszor megnézte kisfilmünket is, ezért tudott akkor és ott ura lenni a helyzetnek.

Az esetről a Tények is beszámolt.