Mobil ultrahangra gyűjtünk. Legyen Neked is szívügyed az életmentés!

Segítek!

Tartsd életben! - Dokumentált esetek - Munkatársunk története

2015-ben Baláék megmutatták, hogy egy kis humorral és egy kis vagánysággal életeket lehet menteni.„Hacsak egyvalaki életét sikerül megmenteni ezzel a kisfilmmel, már megérte” – mondtuk akkor. Hatalmas örömünkre ma elmondhatjuk, hogy nem csak egy, de öt dokumentált esetben is Alapítványunk kisfilmje alapján hajtottak végre sikeres újraélesztést – és ki tudja, hogy hány olyan eset van még, amelyről nem is tudunk.

A filmben látottak alapján mentette meg férje életét

Alapítványunk egyik munkatársa, egy átlagosnak induló napon éppen azt a tudást kellett, hogy használja, amellyel itt, az alapítványnál annyit foglalkozunk.  Íme a története!

2015-ben történt – ez az évszám később nagyon is lényeges lesz – egy kellemes, szombati napon. Átlagos hétvégének indult. Délelőtt uszodában voltunk a férjemmel, majd együtt ebédeltünk kedvenc vendéglőnkben. Hazaérve a férjem zuhanyozni indult a fürdőbe, ahol az ajtót kinyitva összeesett. Tulajdonképpen akkor, ott, meghalt. A menyem volt még otthon rajtunk kívül, akit kértem, hívja azonnal a mentőket. Mialatt telefonált, én éreztem, hogy férjem nem lélegzik és már nincs pulzusa. Tudtam, hogy azonnal lépnem kell, el kell kezdeni újraéleszteni. El is kezdtem, amit aztán felváltva folytattunk a mentő érkezéséig. És itt tér vissza a dátum: épp ebben az évben jelent meg az a bizonyos videó az újraélesztésről, amelyet az Országos Mentőszolgálat Alapítvány készített.

Mivel én éppen az alapítványnál dolgozom, a megjelenése előtt ezt a filmet számtalanszor megnéztem, beszéltünk róla, elemeztük, foglalkoztunk vele. Akkor, ott, abban a pillanatban rögtön bevillant, mit kell tenni ebben a helyzetben: hogyan tartsam a kezem, hogyan nyomjam a mellkasát...”

– munkatársunk valószínűleg sosem gondolta volna, ha amit a filmben látott, azt egyszer valóban használnia is kell. Mint mondja, óriási sokk volt, hogy férje összeesett, de mégsem uralkodott el rajta a félelem.

„Nem volt bennem sem félelem, sem ijedtség, egyszerűen automatikusan kezdtem követni, amit a videóban láttam.

Bevillant az is, amit rengetegszer hallottam és nagyon fontos: bármit teszünk, az jobb a semminél. Kezdjük el, kárt okozni nem tudunk, de életet menthetünk vele! Egy esetlegesen eltört bordával lehet élni, de keringés nélkül nem!

Nem tudom, mennyi idő telt el, mire megérkeztek a mentők, talán 10-15 perc lehetett. Mivel a keringése addig nem állandósult, így végül Lifepack 15-tel élesztették újra. A sikeres újraélesztést követően kórházba szállították.”

/Ha nincs a film, nem tudom mi lett volna/ 

Férje sok évvel korábban már átesett egy infarktuson, mégsem kellett aggódni érte az azóta eltelt időben.

„A történteknek semmiféle előjele nem volt. Teljesen egészséges volt, aznap sem tapasztalt semmi különöset. Ha nincs a film, nem tudom, mi lett volna. Tanácsként tényleg csak azt tudom mondani, hogy bármennyire váratlan és sokkoló az, amit történik, legyünk bátrak. Kezdjük el az újraélesztést! Annál rosszabb nincs, mint ha nem teszünk semmit!”