Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Épp arra járt – megmentett egy életet

Naponta átlagosan 70 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatává az országban – életük sokszor a szó szoros értelmében 1-2 percen múlik. Ha van a helyszínen egy talpraesett, laikus életmentő, aki a mentők kiérkezéséig el tudja látni a beteget, többszörösére nőnek a túlélési esélyeik. Éppen ahogy annál a kőszegi esetnél is, amely végül a lehető legjobban végződött. Tanulságos történet hétköznapi és hivatásos hősökről – és egy megmentett életről.

A hirtelen szívmegállás egyik különösen veszélyes esete, ha a beteg éppen járművezetés közben lesz rosszul. Ilyenkor sokszor már nincs ereje az autóval biztonságosan lehúzódni, így könnyen okozhat súlyos balesetet. 
Amikor húsvét vasárnapján Kőszeg belvárosában látszólag minden ok nélkül a terelőszigetre futott fel egy Volvo, már lehetett tudni, hogy baj van, csak még azt nem, hogy mekkora. A közelben lévők járókelők az autóban egy férfit találtak teljesen elernyedve, minden életjel nélkül. Azonnal hívták a mentőket, és közben segítségért kiáltoztak. 


Béla véletlenül járt arra autójával, de amikor hallotta a segélykéréseket, azonnal félreállt és az autónál termett. 

„Az egyik asszony a közelemben beszélt a mentőkkel, kihangosított telefonon. Odakiabáltam, hogy a férfi nem lélegzik, nincs pulzusa, és megkezdem az újraélesztést” 

– idézte fel a történetet. Szerencsére tudta, mit kell tennie, bár semmilyen speciális képzést nem kapott: az évekkel korábbi elsősegélyvizsgán szerzett ismereteit használta, ezúttal éles helyzetben. 

„Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz folyamatosan pumpálni. Szerencsére a mentők nagyon hamar kiértek, és azonnal átvették az újraélesztést.”

– mesélte Béla, akinek lélekjelenléte a túlélés zálogát jelentette.

Perceken belül a helyszínre érkezett az eset- és a rohamkocsi, összesen hat mentő dolgozott a férfi újraélesztésén. Azonnal előkerült a defibrillátor is, a több mint egyórás helyszíni ellátás során féltucat alkalommal sokkolták a beteget, mire sikerült stabil állapotba hozni és kórházba szállítani.

A történet végül szerencsére jól végződött: a sofőr túlélte az esetet. A laikus és a hivatásos életmentőknek köszönhetően ezen a húsvéton a férfi és családja szó szerint is az újjászületésért adhatott hálát.

Bárhol és bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a környezetünkben valakinél beáll a hirtelen szívhalál – sokszor épp egy családtagunk szorul így azonnali segítségre. Ha nem lélegzik, azonnal meg kell kezdeni a kézi mellkaskompressziót – másodpercenként kétszer nyomjuk be gyors mozdulatokkal 5-6 centiméter mélyen a mellkast –, haladéktalanul hívjuk a mentőket, és ha nyilvános helyen vagyunk, próbáljunk defibrillátort szerezni, majd követni annak utasításait. Ki tudja, talán legközelebb épp Önből lesz laikus életmentő. Egy kis lélekjelenlét másnak a túlélést jelentheti. Figyeljünk egymásra, tegyünk egymásért!


Ön így segíthet

Támogatásával egy újabb mentőautót szerelhetünk fel LifePak 1000 félautomata defibrillátorral, hogy bajtársaink életmentő munkája még hatékonyabb lehessen.