Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Amikor elhúzódó beavatkozás kell

 

Aki már próbálta, tudja: az újraélesztés komoly fizikai munka. Ráadásul rázós terepen, száguldó mentőautóban is egyenletesen kell nyomni a mellkast. Hogyan lehetséges ez akár másfél órán keresztül? Ember és technika együttműködésével.

LUCAS 3 mellkaskompressziós készülék segít az életmentőknek

 

A mentés nem képzelhető el magasan képzett, gyors és pontos szakemberek, azaz a bajtársaink nélkül. De ők is csak akkor tudnak 100 százalékosan teljesíteni, ha megfelelő mentéstechnikai eszközök állnak a rendelkezésükre.

 

 

Ilyen a LUCAS 3 mellkaskompressziós készülék, amit az elhúzódó újraélesztések során vetnek be. Csendes Csaba, a békéscsabai mentőállomás vezetője a modern technológia és ember hatékony együttműködésében látja a jövőt.

 

„Emlékszem olyan újraélesztésre, amikor egy kihűlt beteghez érkeztünk ki és onnantól kezdve másfél órán át, folyamatosan kellett nyomni a mellkasát. Még akkor is, amikor bevittük az intenzív osztályra, rajta volt a készülék. Több ember munkáját tudtuk kiváltani vele; akik addig más betegeket láthattak el”

A technika szinte napról-napra fejlődik, használatához rendszeresen képzéseken kell részt venniük a bajtársainknak.

„Több millió forintos eszközről beszélünk, ráadásul olyanról, amiből folyamatosan egyre korszerűbb változatok jönnek ki. Amit eddig használtunk, vagyis a LUCAS 2, szintén az Alapítvány segítségével jutott el hozzánk, most viszont vadonatújra, LUCAS 3-ra cserélhettük, és ezzel, nem mellesleg, most már mindkét békéscsabai esetkocsin van mellkaskompressziós készülék.”

A történet itt nem állhat meg, hiszen Alapítványunk célja, hogy a legmodernebb felszerelést biztosítsa az ország összes mentőállomásának.

Segítse Ön is adományával a következő LUCAS 3 mellkaskompressziós készülék megvásárlását!