Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Életet mentett az Alapítványunk által átadott LUCAS 3

Ilyen, amikor a teljes mentési lánc tökéletesen működik: talpraesett laikus életmentő, elérhető félautomata defibrillátor, percek alatt a helyszínre érő, rutinos mentőegység. És az eredmény: egy megmentett élet. Íme, egy sikeres újraélesztés története a mentő és a beteg szemüvegén át.

„A nejemmel érkeztem Budapestre, ő vonattal utazott volna tovább, így a Széll Kálmán téren szerettünk volna elbúcsúzni, amikor megtörtént a baj” – meséli Zoltán, hozzátéve, hogy csak felesége elmondására hagyatkozik, erre ugyanis ő nem emlékszik. Nem csoda. A férfi egyik pillanatról a másikra megfeszült, majd párja karjaiban összecsuklott, meghalt. Szerencsére a segítség is azonnal érkezett: egy arra járó szabadnapos vízimentő ismerte a laikus újraélesztés lépéseit, és megkezdte a mellkaskompressziót, míg mások a metrókijáratnál található félautomata defibrillátorért futottak, és természetesen hívták a mentőket is. Itt kapcsolódik be a történetbe dr. Csirszka Ilona mentőorvos.

„A mentésirányító kiválóan ismerte fel a helyzetet, már az autóban tudtuk, hogy laikus által megkezdett újraélesztésről van szó, így előre készülhettünk. Mivel egy újraélesztésnél minden másodperc számít – fontos, hogy a kivonuló csapat pontosan tudja, mi fogja várni a helyszínen.” – eleveníti fel a történteket.

Zoltán infarktus után rángatózó, kaotikusan verő szívét LifePak 15 EKG defibrillátorral monitorozták, a mellkaskompressziót pedig az alapítványi adományként érkezett LUCAS 3 biztosította, miközben a három mentő kivételesen hosszan, több mint 1 óráig végezte az újraélesztést.
„Megfeszített munka folyamatos gondolkodással, újratervezéssel, aszerint, hogy hogyan alakul a beteg szívritmusa. Igazi siker, hogy egy ilyen elhúzódó újraélesztés után neurológiai károsodás nélkül épülhet fel a beteg” – összegez a mentő.

Zoltánt a Honvéd kórházba szállították, és mivel a szervezete jól reagált, 1 hét ellátás és 3 hét rehabilitáció után haza is térhetett.
„Bárkivel megtörténhet a baj, az én rosszullétemnek sem volt semmilyen előjele. Szerencsém is volt, hogy azonnal szakszerű segítséget kaptam, hálás vagyok a mentősöknek, orvosoknak, ápolóknak, akik mindent megtettek azért, hogy felépüljek. Most már napról napra jobban érzem magam” – von mérleget az új életet kapó beteg.


Az életmentő eszköz − LUCAS 3 

A most bemutatott életmentés során is a mellkaskompressziós eszköz volt az egyik főszereplő. Dr. Csirszka Ilona, a kivonuló mentőegység vezetője:
„A mi autónkon is az Alapítványtól kapott LUCAS 3 készülék szolgál, nagyon szeretjük, hiszen óriási segítséget jelent újraélesztésnél. Előfordul, hogy a beteg testalkata miatt – például extrém túlsúly – nem tudjuk használni, de jellemzően ezzel dolgozunk. A LUCAS nem fárad el, maximum akkumulátort cserélünk benne, de ha kell, egy órán keresztül is egyenletesen nyomja a mellkast.”

Ön így segíthet

Támogatásával ahhoz járul hozzá, hogy egy újabb mentőállomás számára adományozhassunk LUCAS 3 mellkaskompressziós készüléket. Köszönjük!