Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Bronz fokozatú életmentő lett az AImotive Kft.

Egymillió forinttal támogatja az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját az automata vezetési rendszerek fejlesztésével foglalkozó cég.

Nagy örömünkre újabb társadalmilag felelős cég csatlakozott vállalati támogatóink köréhez életmentőként. Az AImotive a világ egyik legnagyobb független csapata, amely a vezetésautomatizálás háttértechnológiáját fejleszti. A fejlesztőcsapat most már nem csak a megfizethető önvezető rendszerek elterjedését, de a mentők munkáját is támogatja. 


„Ez egy nagyon nehéz időszak mindenki számára. Azon túl, hogy a megszokott életünk egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott, sokak szeretteiket, ismerőseiket vesztették el a koronavírus miatt. Azok, akik nap-nap után a frontvonalon állnak helyt a vírus elleni harcban, minden támogatást megérdemelnek - ezért is támogattuk a mentők munkáját egy egymillió forintos adománnyal az Alapítványon keresztül. Reméljük, hogy ez az adomány is segíti majd az áldozatos munkájukat, amivel sokak életét mentik meg minden egyes nap.”


- mondta el Boda Bence, az AImotive kommunikációs menedzsere az oklevél átadása során.
Hálásan köszönjük az AIMotive támogatását, amelyet mentéstechnikai eszközök beszerzésére fordítunk!


Az AIMotive Informatikai Kft.-ről:
Az AImotive önvezető szoftverből, autóipari szimulációs eszközökből és mesterségesintelligencia-gyorsító hardverből álló ökoszisztémája a megfizethető önvezető rendszerek elterjedését támogatja. Az iparági együttműködések gyorsítása és elmélyítése érdekében a termékei modulárisak, jól skálázhatók és hardverplatform függetlenek. A cég csapata különleges szaktudással rendelkezik a mesterséges intelligencia, a szenzor adatok fúziója, a 3D grafika és az önvezető rendszerek hardverigényeinek területén, amellyel autóipari partnerei fejlesztéseit támogatja. A budapesti székhely mellett a kaliforniai Mountian Viewban és a japán Jokohamában rendelkezik irodákkal.