Mobil ultrahangra gyűjtünk. Legyen Neked is szívügyed az életmentés!

Segítek!

Sikeres újraélesztés egy székesfehérvári hipermarket parkolójában

Sosem tudhatjuk, hogy mikor lesz szüksége egy embertársunknak a segítségünkre. Laikusként sokat tehetünk egy ember életéért – szó szerint megmenthetjük – ha merünk cselekedni, és megkezdjük az újraélesztést, míg ki nem érkeznek a mentők. Andrea az Alapítványunk kisfilmjében látottak alapján mentett életet – az övé már a nyolcadik dokumentált eset.

Andrea és kolléganője éppen befejezte a napi bevásárlást, amikor autójukhoz igyekezve arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi ül az autóval szemben a padon, mozdulatlanul. Folytatták a szatyrok bepakolását a csomagtartóba, amikor a padon ülő férfi arccal előre a földre fordult. Azonnal a segítségére siettek.

„A férfi arca lila volt, és hörgő hangot hallatott, nem reagált semmire.”

- avatott be minket Andrea történtekbe. A jellegzetes tüneteket felismerve rögtön megkezdték az életmentést. Az egyik arra járó áruházi dolgozó segített a hátára fordítani a beteget, Andrea barátnője pedig azonnal hívta a 112-őt. Andreára maradt a szívmasszázs végzése.
 

„Bala filmje rögtön beugrott”

Félelme leküzdése után tudta, mit kell tennie. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy az eset előtt nem sokkal látta a Csuja Imre főszereplésével készült „Tartsd életben! Újraélesztés egyszerűen és gyorsan” c. edukációs filmünket.

„Előtte néhány nappal láttam Bala filmjét. Így volt fogalmam róla, mit kell tenni, de a telefonban a hölgy mindent mondott, mit kell csinálni.”

Andrea tehát megkezdte az újraélesztést, a telefonon pedig a mentésirányító is segítette instrukcióival az életmentést. Mint kiderült, a férfi rosszulléte nem volt minden előzmény nélküli: a hamarosan kiérkező mentők nem tudtak defibrillátort használni, mert a betegnek egy korábbi eset miatt már beépített pacemakere volt.
 

„Életemben nem örültem még ennyire a mentő hangjának”

„Néhány nappal később tudtam meg, hogy életben maradt az úriember.” – zárta történetét Andrea. Elmondása szerint korábban részt vett alapszintű elsősegély oktatáson a jogosítvány megszerzése előtt, és gyermekei születését megelőzően is elment tanfolyamra, de Alapítványunk kisfilmje nagyban hozzájárult ahhoz, hogy aznap a parkolóban megmentett egy életet.

Az eset lassan két éve történt, de azóta is sokszor eszébe jut. Amikor arról kérdezzük, hogy hogy mit üzenne másoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, Andrea nem gondolkodik sokáig a válaszon:

„A betegnek ez az egy esélye van arra, hogy hazamehessen a családjához. Remélem, ha nekem lesz szükségem rá, akkor rajtam is mer segíteni valaki.”


Tartsd életben!

2015-ben Baláék megmutatták, hogy egy kis humorral és egy kis vagánysággal életeket lehet menteni. „Ha csak egyvalaki életét sikerül megmenteni ezzel a kisfilmmel, már megérte” – mondtuk akkor. Andrea életmentése már a nyolcadik dokumentált történet, amely során Alapítványunk kisfilmje alapján hajtottak végre sikeres újraélesztést – és ki tudja, hogy hány olyan eset van még, amelyről nem is tudunk.

Tekintse meg filmünket, hiszen sosem tudhatja, mikor lehet szüksége erre az életmentő tudásra!

Kérjük, adományával most nyújtson Ön is segítő kezet egy újraélesztéshez!  Támogatásával most még több esetkocsit szerelhetünk fel LUCAS 3 mellkaskompressziós készülékkel, ami időt, energiát és életet ment!