Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Ezüst fokozatú életmentő lett a Sberbank

Hárommillió forinttal támogatja az Országos Mentőszolgálat Alapítványt, ezzel egy életmentő eszköz megvásárlását segíti elő a Sberbank Magyarország Zrt.

Az idei esztendőben a korábbinál is kiemeltebb figyelem kíséri az egészség megóvásán fáradozó, az ellátást és gyógyulást segítő szervezetek munkáját, akikre hatalmas terhet rakott a korábban nem tapasztalt óriási kihívás. A koronavírus-járvány leküzdésében rendkívül fontos szerepet töltenek be a társadalom széles körét, a minden érintettet ellátó intézmények – köztük a járvány elleni küzdelem frontján nap mint nap harcoló mentősök.

Munkájuk ellátását szeretné megkönnyíteni, és ezáltal embertársaink életét megóvni a Sberbank Magyarország Zrt., amikor az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) hárommillió forintos támogatásáról döntött.


A Sberbank Magyarország Zrt. társadalmilag felelős bankként ezúton szeretné kivenni a részét az elesettek támogatásából.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy az év végén szokásos figyelmességekre és ajándékozására szánt anyagi erőforrásainkat inkább egy közös nemes cél, az emberi életek megóvásának szolgálatába állítjuk, amihez a partnereink megértését és egyben támogatását kértük. Sok helye lenne az adománynak, mi a társadalom lehető legszélesebb körét ellátó mentősök támogatása mellett döntöttünk”

– mondta el az adomány átadása kapcsán Szabó Richard, a bank elnök-vezérigazgatója.
Kónya Zoltán, az OMSZA kuratóriumának elnöke a hozzájárulást megköszönve hozzátette, a Sberbank az OMSZA ezüstfokozatú támogatójaként egy LifePak 15 típusú életmentő készülék beszerzéséhez járult hozzá, amellyel a mentős kollégák a súlyos, életveszélyes páciensek állapotát tudják monitorozni és a készülék szükség esetén újraélesztésre is alkalmas.
 


A Sberbank Magyarország Zrt-ről:

A Sberbank Magyarország Zrt. a Sberbank Europe AG leányvállalata, lakossági-, mikro-, KKV- és nagyvállalati ügyfeleknek nyújt teljes körű banki szolgáltatást Magyarországon. A bank 1993 óta működik sikeresen a magyar piacon. A bécsi központú Sberbank Europe csoport Európa 8 piacán van jelen: Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Szlovéniában, Szerbiában és Németországban.