Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Defibrillátor, ami egyben tartja a családot

Naponta több tucat olyan esetről hallunk, amikor valaki hirtelen szívhalál áldozatául esett. Évente 25 ezer ember veszti így el életét. A statisztikák mögött egyéni sorsok, édesapák, feleségek, anyák, testvérek vannak.
Szerencsére egyre nő azon esetek száma is, amikor sikerül megmenteni a bajbajutott életét. Bajtársaink szaktudása és felkészültsége mellett kritikus szempont, hogy a lehető legkorszerűbb újraélesztő eszközökkel indulhassanak bevetésre – Alapítványunknál ezért dolgozunk, támogatói közösségünk segítségével.

Az ország 256 mentőállomásán egyre több mentőautóban található meg az Alapítványunk által is beszerzett LifePak 15 defibrillátor – egy korszerű eszköz, ami már rengeteg emberi életet mentett meg.

A LifePak 15 komplex eszköz: nem csak defibrillátorként, monitorként is funkciónál. Alkalmas vérnyomásmérésre, kapnográf és pulzoximéter funkcióval van ellátva, emellett végig monitorozza a bajbajutott EKG-ritmusát, így a bajtársak pontosan tudják, mikor kell defibrillálni.

Sokszor azonban ahhoz, hogy ezek a sikertörténetek megvalósulhassanak, olyan hétköznapi hősökre is szükség van, akik nem csak ott vannak az első percekben, amikor megtörténik a baj, de lélekjelenlétüket megőrizve meg is kezdik az életmentést.

Márpedig hirtelen szívhalál bekövetkezte esetén az első 3-5 perc a kritikus intervallum az újraélesztés szempontjából, vagyis ebben az időszakban szinte biztos, hogy a közelben csakis laikus lehet. Ilyenkor pedig a szó szoros értelmében az ő kezében van a beteg élete.

Egy édesanya saját szavaival meséli el, hogyan kellett újraélesztenie közeli hozzátartozóját. 

„Muszáj volt cselekednem, hogy ne veszítsem el édesapámat”

„A szüleim házában történt az eset. Este volt, altattam a kisfiamat, amikor édesanyám kiabált. Beszaladtam a szobájukba, láttam, hogy anyu próbálja aput ébresztgetni, de nem reagált rá. Álmában érte a szívmegállás. Próbáltam felültetni, közben kiabáltam anyunak, hogy hívja a mentőket. Mondták neki, hogy fektessük le aput a földre és kezdjük el a szívmasszázst, ők közben értesítik az ügyeletet és a mentőket is küldik. Elkezdtem a szívmasszázst. Előtte ilyet nem csináltam soha, nem tanultam és csak remélni tudtam, hogy jól csinálom.
Pár perc múlva szóltam anyunak, hogy vegye át, mert eszembe jutott az asszisztens hölgy a szomszédból, szaladtam érte, jött velem és átvette anyutól aput. Mentem bezártam a kutyákat, kinyitottam a kapukat és vártam a ház előtt a mentőket.

Előttük nem sok idővel jött az ügyeletes orvos, ő már egyszer kiütötte defibrillátorral aput, majd hamarosan megérkeztek a mentők. Ők még háromszor kellett, hogy használják a defibrillátort. Eltelt nem is tudom, talán 1 óra is mire szállítható állapotba került apukám. Mivel róla volt szó, így minden félelmem eltörpült, de igazából nem tudom, honnan jött ez az erő, de muszáj volt cselekednem, nem akartam elveszíteni édesapámat!
Szerencsére apukám azóta is velünk van, 66 éves. Akkor, 3 éve kapott egy beültetett defibrillátort. Remélem még nagyon sokáig köztünk lesz! Köszönöm a családnak, az asszisztensnek, a házi orvosnak, a mentősöknek és a kórházban minden orvosnak, nővérnek, akik ott voltak akkor!”

Újraélesztés egyszerűen és gyorsan

A mellkaskompresszió alkalmazása és a defibrillátor használata együtt ment életet. Országszerte mintegy 1500 defibrillátor érhető el nyilvános helyeken, amelyeket bárki használhat, ha szükség van rá. Ha bonyolultnak tűnik, csak ennyit jegyezzen meg:

1.) Első dolgunk legyen a mentő hívása, és maradjunk vonalban, segíteni fognak nekünk. 
2.) Az újraélesztéshez kulcsoljuk össze a kezünket, és 5–6 centiméter mélyen, gyors, határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a beteg mellkasát, körülbelül másodpercenként kétszer, a Stayin’ Alive a ritmusára. 
3.) Kérjünk meg valakit, hogy próbáljon defi brillátort szerezni, és ne féljünk használni! A defi brillátor hangutasításokkal vezet minket végig a mentési folyamaton, ne tartsunk attól, hogy elrontjuk vagy nagyobb bajt okozunk vele a betegnek. NE FELEDJE! A defibrillátor használata után folytassuk a mellkaskompressziót, amíg a beteg életjelet nem mutat, vagy ki nem érkeznek a mentők!

Arról pedig, hogy bajtársaink a helyszínre kiérkezve a lehető legkorszerűbb eszközökkel segítsenek a bajbajutottakon, Alapítványunk gondoskodik – támogatóink segítségével.